Megyei
A szatmári trió ott folytatja, ahol abbahagyta
Pethő Péter, Papp István és Oláh Gusztáv ismét a megyei első osztályban bizonyíthat.

Nem kacsa, hanem tény: már januárban folytatódik a bajnoki pontvadászat a Nyír-Wetland megyei első osztályban. A szabolcs-szatmár-beregi csapatok készen állnak a tétmérkőzésekre. Legutóbb novemberben játszottak, azóta ha nem alszanak téli álmot, de maximum edzőmeccseken bizonyíthattak.



A 12. fordulóban rendezett Nyírgyulaj-Balkány (2-0) találkozót november 7-én Pethő Péter vezette, asszisztensként Papp István és Oláh Gusztáv segítette a munkáját (képünkön). A 13. fordulóban a Tarpa–Kemecse bajnokit ugyanennek a triónak a közreműködésével rendezik meg január 31-én, 13 órától. Több NB III-as kerettag játékvezető és asszisztens is szerepel a küldésen. A koronavírus-járványhelyzet miatt elhalasztott összecsapásokkal igen zsúfolt lesz a zárásig hátralévő időszak.



Nyír-Wetland, megyei első osztály, 13. fordulóban
január 30., 10 óra (Gyulaházán): Baktalórántháza-Mándok, v.: Benkő Róbert (dr. Resán Gergely, Oláh József)
január 30., 13 óra (Nyírbátorban): Mátészalka-Ibrány, v.: Bíró Csaba (Vitkai Elemér, Lucsik Tamás)
január 30., 13 óra: Vásárosnamány-Nyírgyulaj, v.: Sándor Csaba (Kertész Csaba, Sztányi Tibor)
január 31., 13 óra: Nagyhalász-Nyírmeggyes, v.: Valu Tibor (Hegedüs Csaba, Piskóczi Zsolt)
január 31., 13 óra (Nyíregyházán): Balkány-Csenger, v.: Major Olivér (Kósa György, Novák Levente)
január 31., 13 óra: Fehérgyarmat-Gyulaháza, v.: Gergely Sándor (Kormány László, Maleskovits Rudolf)
január 31., 13 óra: Tarpa-Kemecse, v.: Pethő Péter (Papp István, Oláh Gusztáv)
január 31., 15 óra (Nyíregyházán): Újfehértó-Nagyecsed, v.: Kosztyu János (Nagy Csaba, Hadászi László)