Hazai
Csak ketten készülhetnek a folytatásra
A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le.
A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra pedig június 2-án kerülhet sor. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két mérkőzése között legalább három napnak kell eltelnie.
A férfi NB I március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető FTC-nek a Debrecen és az Újpest elleni találkozóit is pótolnia kell.
Az elnökségi határozatban szerepel, hogy a meccsek során öt cserejátékos léphet pályára, de a cserékre a mérkőzés alatt csak három időpontot lehet felhasználni (a félidőben végrehajtott csere ebbe nem számít bele). A találkozók során továbbá mindkét félidőben a játékrész felénél ivószünetet kell tartani a játékosok számára.
Ha sikerül lejátszani a hátralévő összes bajnoki mérkőzést, úgy az eredeti versenykiírás alapján dől el, mely klubok indulhatnak a nemzetközi kupákban. Ugyanez vonatkozik a Magyar Kupára, melynek győztese az Európa-ligában szerepelhet. Ha a kupagyőztes a bajnokságban dobogós helyen végez, az NB I negyedik helyezettje indul helyette az El-ben.
A szezon márciusban szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt.
A szabolcs-szatmár-beregiek közül egyedül Karakó Ferenc FIFA-játékvezető bíráskodhat az idény hátralévő részében, míg Takács János alapvonali játékvezetőként kaphat küldést.