Hazai
Első osztályú zalai uzsonnaidőben: Gratulálunk, Misi!
Káprály Mihállyal nagyot változott a világ: a szezon utolsó fordulójában debütálhat az élvonalban.

Káprály Mihály Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kezdte labdarúgó-játékvezetői pályafutását. Büszkék is rá az egykori kollégái, vezetői. Később a Budapesti Labdarúgó Szövetséghez kötelekében szerzett tapasztalatot. Az NB III-ban a III. Ker. TVE-Dunaharaszti meccsen mutatkozott be, az NB II-ben pedig a Csákvár-Haladás találkozón debütált. Januárban a profik törökországi edzőtáborába is meghívták, ahol részt vett a szakmai képzésen.
Az NB I-ben alapvonali játékvezetőként a Mezőkövesd-Puskás Akadémia bajnokin tette le először a névjegyét. Most újabb lépcsőfokot tehet meg: az OTP Bank Liga aktuális kiírásának utolsó fordulójában ő fújhatja a sípot a Zalaegerszeg-Fehérvár összecsapáson. A tabella hatodik helyezettje fogadja a már biztos másodikat június 27-én negyed négytől az M4 Sport nyilvánossága előtt. Asszisztensként Tóth II Vencel és Szécsényi István teheti történelmivé a meccset számára. Az alapvonali játékvezetők Németh Ádám és Takács János lesznek, míg a tartalék-játékvezetői teendőket Szalai Balázs látja el.


A záróforduló további időbeosztásai, párosításai, játékvezetői:
17.30: DVTK–Kisvárda (Tv: Duna World), Miskolc, DVTK Stadion, Vad II István
17.30: Újpest–Kaposvár, Budapest, Szusza Ferenc Stadion, Csonka Bence
17.30: DVSC–Paks (Tv: M4 Sport), Debrecen, Nagyerdei Stadion, Berke Balázs
20.00: FTC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna, Erdős József
20.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: Duna World), Felcsút, Pancho Aréna, Iványi Zoltán


AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 32 22 7 3 57–24 +33 73
2. Mol Fehérvár FC 32 18 8 6 55–28 +27 62
3. Puskás Akadémia FC 32 13 12 7 50–40 +10 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 32 14 8 10 42–30 +12 50
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 35–42 –7 44
6. Zalaegerszegi TE FC 32 11 9 12 50–43 +7 42
7. Diósgyőri VTK 32 12 5 15 40–50 –10 41
8. Újpest FC 32 11 7 14 40–45 –5 40
9. Paksi FC 32 11 7 14 45–52 –7 40
10. Kisvárda 32 11 6 15 40–43 –3 39
11. Debreceni VSC 32 11 5 16 47–56 –9 38
12. Kaposvári Rákóczi FC 32 4 2 26 27–75 –48 14