Megyei
Gyászszünet lesz a megyei mérkőzéseken
Elhunyt Neumann Gábor, akit jól ismertek játékvezetőink is.

Hatvanhét éves korában elhunyt Neumann Gábor, aki az első szakmai igazgatója volt a Várda Labdarúgó Akadémiának, az utóbbi hónapokban pedig az akadémiai tehetséggondozást felügyelte. Előtte hosszú éveken keresztül a nyíregyházi akadémia vezetője volt. Évtizedekig dolgozott a nyíregyházi labdarúgásban. Hol utánpótlásedzőként, hol technikai vezetőként, szakosztályvezetőként vagy éppen akadémiai igazgatóként. A 2000-es évek elején utánpótlásedzőként a magyar korosztályos válogatottaknál is dolgozott, sőt 2007-ben, Várhidi Péter mellett a magyar A-válogatott szakmai stábjának is tagja volt. NB II-es szekció alelnökeként pedig MLSZ elnökségi tag is volt másfél éven át.
Megyei igazgatóságunk 2018-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg labdarúgásáért – Dr. Szabolcsi József díjjal jutalmazta több évtizedes tevékenységét.
Neumann Gábor emléke előtt tisztelegve a hétvégi megyei bajnoki mérkőzések egyperces gyászszünettel fognak kezdődni.