Megyei
Három szabolcsi trió a harmadosztályban
A válogatott bajnoki szünet miatt az első és a másodosztályban nincs forduló (csak az elhalasztott Kisvárda-Puskás Akadémia meccset pótolják), szeptember 5-én viszont nagyüzem volt az NB III-ban.

A labdarúgó harmadosztályban kivételesen szombaton volt a forduló. A nyolcadik körben három olyan párosítás is esedékes a Keleti csoportban, amit komplett szabolcs-szatmár-beregi bírótrió közreműködése mellett rendeztek meg.



A második helyezett Jászberény a tizenegyedik Salgótarjánt fogadta, a mérkőzést Sándor Csaba vezette, míg Benkő Róbert és Szilágyi Zsolt asszisztált neki. A jászberényiek 6-1-re hengereltek.



A tabella két leghátul lévő együttese, az egy győzelemmel bíró Gyöngyös és a nyeretlen Mezőkövesd II. találkozott a hevesi városban, a sípot Takács Ákos fújta, a zászló Piskóczi Viktor és Sztányi Tibor kezében volt. A gyöngyösiek 3-0-ra győztek.



A borsod-abaúj-zempléni párharcot (Tállya-Putnok) Takács János dirigálta, asszisztensként Szilágyi Norbert és Gavalla-Kulcsár Judit segítette. Ők hárman vettek részt az Eger-Fehérvár kupameccsen (képünkön). A tállyai találkozón nem született gól.