Hazai
Hatalmas bravúr: a fináléba juthatnak
Minden idők egyik legjobb szereplésének tanúi lehetnek, akik jelen vannak a 15. Sípmesterek Fesztiválján, és nyomon követik a szabolcs-szatmár-beregiek menetelését a budapesti Ludovika Arénában.

A labdarúgó-játékvezetők országos kispályás tornáján szombaton a szédületesen játszó Kosztyu Jánossal csoportmásodikként végzett Szabolcs-Szatmár-Bereg együttese. Az esti gálavacsorán evés közben jött meg az étvágy, és fogadkoztak: ha már bejutottak a legjobb nyolc közé, ott legyőzhet bárki bárkit, így még szebb lehet a bizonyítvány

A kiadós alvás után vasárnap reggel nyolc után a Fejér megyeiekkel csaptak össze. Ki korán kel, Aranyat lel – alakult át a mondás, hiszen a dunántúliak csapatvezetője a legendás játékvezető, Arany Tamás. Végig keresték egymást a fogást a mérkőző felek, lüktetett a játék, de a kapukat nem tudták bevenni. A gól nélküli döntetlent követően jöhettek a büntetők, amiket Ignéczi Csaba, Takács Ádám és Lipcsei Márk váltott gólra, az NB I-es futsaljátékvezető Takács Ákos kapusként pedig egyet hatástalanított, így 3-2-re nyerték meg az idegek harcát. Jöhet az újabb csata, a tét a finálé!