Nemzetközi
Horvátországban is lesz videobíró
A következő idénytől a horvát labdarúgó-bajnokságban is alkalmazzák a videobíró-technológiát (VAR).

A 24sata című zágrábi napilap hétfői beszámolója szerint a rendszer kiépítésének költsége másfél millió dollár, ennek nyolcvan százalékát a nemzetközi (FIFA), a többit pedig a horvát szövetség (HNS) fedezi. A kluboknak – amelyek kivétel nélkül beleegyeztek a technológia használatába – nem kell hozzájárulniuk az összeghez, csupán helyet kell biztosítaniuk a stadionokban a VAR-szobának.

A videobírót a következő szezontól minden bajnoki meccsen használják majd, a tesztelésére pedig már a mostani idényben sor kerülhet. A játékvezetők oktatása januárban kezdődik.

A Bajnokok Ligájában februárban, az egyenes kieséses szakaszban, az angol Premier League-ben pedig a következő szezontól vezetik be a VAR-t.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgú Szövetség elnöke nemrég a Nemzeti Sportnak ezt nyilatkozta a videobíró bevezetéséről:

A hasznossága kétségtelen, azonban rendkívül költséges az alkalmazása. A bevezetésével vagy elvetésével kapcsolatos döntés is része lesz a 2020–2025-ös intézkedési tervünknek - vélekedett Csányi. (www.propeller.hu)