Hazai
Karakó Ferenc sípjelével zárult a bajnoki év
Amikor a nyíregyházi FIFA-bíró hármat sípolt Gyirmóton, vége lett a 2019-es bajnoki esztendőnek.

A Gyirmót-Győr (1-1) másodosztályú rangadó volt az idei év utolsó tétmeccse Magyarországon. A bajnokit a nyíregyházi Karakó Ferenc vezette, aki amikor véget vetett a találkozónak, a hármas sípszó egyben azt is jelentette, hogy december 16-án befejeződött az esztendő, és azóta téli álmot alszik a mezőny. Sokat nem pihenhetnek, hiszen január végén már folytatódik az első osztályú küzdelemsorozat. Addig sor kerül a bálra és az edzőtáborokra, tehát az eddigi legkevesebb a szünet az őszi (ami valójában téli) zárás és a tavaszi (ami szintén téli) nyitány között.