Megyei
Parádás játékvezetői házaspár
A labdarúgó-játékvezetés sodorta össze Paráda Róbertet és Demeter Enikőt.

Ritka a hétvégi közös ebéd Parádáéknál. Előfordul, hogy akkor épp Róbert van meccsen, de ha éppen nem ő, akkor a felesége, Enikő. Alkalmanként azonos helyszínre szól a küldésük. Mindketten szabolcs-szatmár-beregi játékvezetők hat-nyolc éve, és ennek köszönhetik, hogy megismerték egymást.



Enci a régebbi „motoros” a pályán. A Nyírtass-Ajak edzőmeccsen vizsgázott 2012. március 4-én.
– Úgy gondolom, hogy az első partjelzés nagyon jól sikerült. Utána vezettem, az akkor sípoltam, amikor a támadót elgáncsolták a büntetőterületen belül: büntetőrúgás, sárga lap. Mint később kiderült, akivel szabálytalankodtak, ő lett a férjem. Kocsis Zsolti megmondta: Neked vezetni kell, nem pedig partjelezni! Gagna Csaba támogatta az ötletet, ennek ellenére pár év partjelzés következett, ám sikerült váltani, és vezethettem, vezethetek. Most már nem a kedvencem az asszisztálás, a sípot jobbat szeretem, mint a zászlót.
Az első két hivatalos meccsen MLSZ-es U 14-es és U 15-ös találkozó volt. A következő héten már a megyei másodosztályban partjeleztem két remek játékvezető, Czene Csaba és Ésik Lajos oldalán.
– Kiskoromtól kezdve sportoltam, az általános iskolában kézilabdáztam, atletizáltam, és a kertben fociztam a két bátyámmal. A barátaikkal is játszottam, így a focimeccseken én voltam az egyedüli lány. Elkezdtem versenyszerűen focizni a kisvárdai Szent László Szakközépiskola lánycsapatában. Az országos diákolimpián előbb a második, majd az első helyen végeztünk, közben atlétikában országos első lettem a 2500 méteres terepfutáson, csapatban pedig a harmadik helyet értük el. Ebben az időszakban még Papon elindult egy megyei női csapat is, aminek a kezdetek kezdetétől tagja voltam: megnyertük a bajnokságot, és feljutottunk az NB II-be. A sport tehát mindig az életem része volt. A játékvezetést azért választottam, mert az NB II már nem fért bele az időmbe, így muszáj voltam abbahagyni a focit, de a sportágtól nem akartam elszakadni. Letettem a játékvezetői vizsgát, azóta pedig már eltelt 8 év, és szinte minden meccsemre emlékszem, szeretem minden percét.
– A legjobb része mégis az, hogy megismerhettem a férjem, aki szintén játékvezető. Öt éve, 2015. április 18-án Nagyecsedre kaptam küldést, mert az egyik kolléga beteget jelentett, így beugrottam, segítve az akkor még „újonc” játékvezetőt, Paráda Róbertet. Sokszor működünk együtt, ezt szeretjük is, meg nem is. A jó, hogy látjuk egymás hibáit, a rossz, hogy ezen olykor összeveszünk (aztán kibékülünk). Az építő kritikát elfogadjuk egymástól, bár kell egy kis idő beismerni a másik igazát.
– Természetesen minden mérkőzés ad motivációt. Néhány kivétellel már gyakorlatilag minden csapattal találkoztam a megyében. Vannak olyan csapatok, amelyeket már tökéletesen ismerek a szurkolóktól a játékosoktól a csapatvezetőkig, ők nem okoznak meglepetést.
– Egy éve futsal játékvezetők is vagyunk. Ez másabb, mint a nagypálya: sokkal több koncentrációt, odafigyelést igényel, ezért szeretjük mindketten ennyire – mondta Paráda-Demeter Enikő, aki a megyei másodosztályban is vezet felnőtt bajnokikat.



Paráda Róbert 2014-ben vizsgázott le játékvezetésből. Előtte aktívan focizott Ajakon: 2009/2010-ben a felnőtt megyei másodosztály Selyember-csoportban sikerült bajnokságot nyernie a csapattal.
– A következő szezonban,a megyei első osztályban, az 5. fordulóban 2010. szeptember 5-én az Ajak-Tiszavasvári mérkőzés 75. percében megsérültem, ezután nem tudtam folytatni a játékot, le kellett cserélni. Később kiderült, hogy a jobb térdemben elszakadt a keresztszalagom és az oldalsó szalagom. Közel 6 hónapra kidőltem. Aztán ismét elkezdtem focizni, de 2012. szeptember 23-án ismét megsérültem. Akkor a bal térdemből tört le egy centis csont. Akkor határoztam el, hogy a futballt abbahagyom. Több ismerősnél érdeklődtem, hogy mikor indul játékvezetői tanfolyam. Mindig is érdekelt, hogy milyen a másik oldal.
– Nekem a játékvezetés többet adott, mint elvett. Igaz, hogy áldozatokkal is jár, gondolok itt a hétvégékre és a szabadidőkre. De mit is nyújtott? Rengeteg élményt kaptam, sok embert ismerhettem meg, akik között barátokra is találtam. Emellett egy extra dologgal gazdagodtam: a szerelemmel!
Az, hogy a feleségem lett, a játékvezetésnek köszönhetem, és persze, egy közös küldésnek (2015. április 18.: Nagyecsed-Szatmárcseke). A sors fintora, hogy erre a mérkőzésre nem Encit küldték, hanem egy kolléga megbetegedett, és ő ugrott be helyette. Annyira jól sikerült az az ellenőrös meccs, hogy 2018. május 26-án kimondtuk a boldogító igent.



(Az esküvői fotó az akkor még átadás előtt kisvárdai stadionban készült, a fotós Darvai Attila volt.)