Megyei
Üdvözli az autópálya folytatását
Eléri a keleti határt az M3-as sztráda, az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent a felhívás.

Szabolcs-Szatmár-Bereg. Kvízkérdés is lehetne: mikor indult el a fővárostól az M3-as autópálya, azaz mikor adták át az első szakaszt? Nos, 41 évvel ezelőtt vehették birtokba a Budapest XV. kerületét, azaz Rákospalotát és Gödöllőt összekötő útrészt. Most pedig ott tartunk, hogy egészen Vásárosnaményig, 280 kilométeren át lehet haladni a sztrádán. Mindössze 23 kilométer hiányzik ahhoz, hogy az aszfaltkígyó elérje a magyar-ukrán határt. Az uniós közbeszerzési értesítőben olvasható felhívás szerint a nyertes vállalkozónak kétszer két forgalmi sávos autóutat kell megterveznie. Az útszakaszon négy külön szintű csomópont és egy kétoldali egyszerű pihenőhely épül – számolt be róla a Kelet-Magyarország április 23-i száma. A Tiszaszalkán élő labdarúgó játékvezetői ellenőr, Kristán Zoltán is megszólalt a cikkben:
– Az új munkahelyek teremtésében is segíteni fog a fejlesztés. Itt az ideje, hogy markánsabban is be tudjunk kapcsolódni az ország gazdasági vérkeringésébe. Iskolaigazgató-helyettesként örülök annak, hogy diákjaink kényelmesebben, gyorsabban és biztonságosabban fognak majd eljutni a különböző versenyekre, tanulmányi kirándulásokra. Megérdemlik ezt a fejlesztést a térségben élő emberek! – mondta Kristán Zoltán.



Lehetőség és felelősség



– Vásárosnamény, a Bereg szíve, igen sokat köszönhet az elmúlt évek közlekedéspolitikai döntéseinek. Ez egyfajta lehetőség és igen komoly felelősség is, amivel próbálunk élni és nem visszaélni – fejtegette Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere. – A megindult fejlődés és a munkahelyteremtés egyik alappillére az M3-as autópálya megépítése volt. Ezáltal számos munkahelyteremtő beruházás indult el, és a folyamat még most is tart. Tendenciaszerűen jellemző városunkban, hogy eddig a helyi vállalkozások bővültek, fejlesztettek, gazdasági erejüket, forrásaikat itt fektették be. Ez továbbra is komoly lehetőség, kiegészítve azzal, hogy a jövőbeni beruházók számára is megteremthetjük annak lehetőségét, hogy még vonzóbbá tegyük fejlesztési elképzeléseik megvalósítását. Azaz megvan a nyitás lehetősége minden vállalkozás és multinacionális cég irányában. Az ipari területünk tovább bővíthető. A megye számára elsődleges bekapcsolódni az országos és az európai közlekedési hálózatba. Az autópálya közelsége meghatározó jelentőséggel bír. Minőségi utak, minőségi áruszállítás. Fejlődő gazdaság, fuvarozási cégeink megerősödtek. A térség lakossága alapvetően mezőgazdaságból él. A zöldség és a gyümölcs szállításának gyorsaságát az autópálya közelsége jelentősen megkönnyíti. Több olyan gyár és cégcsoport van ( Austria Juice, Swiss Krono, Kiss B. Ker. cégcsoport, Siti Trans, Balázs Sped, Frontalit Kft., és még sorolhatnám) a városban, amely előretekint és jelenleg is fejleszt. A vásárosnaményi autópálya mérnökségi telep kibővítésével a munkahelyek száma is növekedni fog. A jelenlegi veszélyhelyzet átírja mindennapjainkat, de mi is hisszük, hogy mindennek az alapja a munka. Ahhoz, hogy a veszélyhelyzet lejártát követően azonnal elinduljunk abba az irányba, amerre az év első két hónapjában gondolkodtunk, akkor még ha takaréklángon is, de dolgoznunk kell. Nem adjuk fel, sőt, alaposabban átgondoljuk a kerékpáros turizmusban, a vízi turizmusban, a középkori templomok útja csodáiban, a lovas turizmusban és a vadászati turizmusban rejlő lehetőségeket. Ezek a lehetőségek épp az M3-as autópálya megépítésével váltak még gyorsabban elérhetővé minden magyar ember számára.
Vásárosnamény egy vendégszerető kisváros, kitűnő turisztikai adottságokkal, ahol a turizmus már a 70-es években megjelent. Sokak számára azért volt mégis felfedezetlen vidék, mert „Isten háta mögött” láttak bennünket. Nekünk nem mellékes, hogy milyen mértékben tudunk bekapcsolódni a hazai és a nemzetközi turisztikai vérkeringésbe, ezért is volt nagy jelentősége, amikor az M3-as autópálya már Vásárosnamény határáig ért, így elérhető közelségbe kerültünk a fő belföldi küldőterületeinktől. Az M3 folytatása csak újabb előnyöket fog jelenteni, az Ukrajnába irányuló forgalomból Vásárosnamény és a beregi települések is profitálhatnak.


Gazdaságélénkítés
– Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számára különleges jelentőséggel bír az
M3-as autópálya, hiszen a közlekedési feltételek erősödése mellett számos gazdaságélénkítő hatással erősíti a megye közösségét – kezdte reagálását a Beregdaróchoz ezer szállal kötődő Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke. – A stratégiai programunkban azt a célt fogalmaztuk meg, hogy egy olyan megye legyünk, ahol „jó élni, de ahová jó visszatérni is”, tehát az autópálya-fejlesztés abszolút ezt szolgálja. Ha az előnyöket nézzük, akkor természetesen a legkézenfekvőbb a megközelíthetőség javulása, amely ezzel a fejlesztéssel pontosan azt a részét érinti a megyének, melynek erősítése kiemelt szerepet kapott a területfejlesztési programunkban. Az „élhető vidék” egyik célterülete a Szatmár-Bereg. Az autópálya tovább építése a megye gazdasági, turisztikai életében is jelentős erősödést hozhat, és emellett kiemelném a lakosság, a közösségek életében, a mindennapokban, a komfortérzetben betöltött szerepét, hiszen így az életünk, a mindennapjaink is könnyebbé, egyszerűbbé válnak. Akár a munkába járás, a mobilitás, a közszolgáltatások elérése gyorsabb, jobban tervezhető lesz. A biztonságos közlekedés feltételeinek javulása pedig egyértelmű. A Nemzeti Összetartozás évében pedig külön ki kell emelnünk a beruházás határokon átívelő hatását is, hiszen a gazdasági előnyök mellett jelentős pozitív hatása lesz a határon túli magyarság mindennapjaira is. Újabb lépéssel kerülünk még közelebb egymáshoz.

– Az autópálya közeli települések, sőt, az egész térség még inkább bekapcsolódik az ország vérkeringésébe. Beregdaróciként emlékszem azokra a gyerekkori élményeimre, amikor almát szállítottunk Budapest mellé, és lényegében majd egy egész napba került, mire felértünk. Ez ma már csak pár óra, és a pálya tovább építésével még inkább lecsökken ez az idő. A munkavállalás, a családok fenntartása is egyszerűbbé válhat, és ennek a következtében a
szatmár-beregi térség vonzereje is nő, mind a lakhatás, mind a befektetések szempontjából. A turisztikai, értékeink pedig szintén előtérbe kerülhetnek, hiszen akár az érintetlen természetben, akár az örökségünkben számtalan olyan értékünk van, amelyre büszkék vagyunk, és szeretnénk is megmutatni mindenkinek – jegyezte meg végezetül Baracsi Endre.



Szakaszkronológia
1998: elkészült a 114-es kilométerszelvényig, Füzesabonyig vezető pályarész.
2002: a 174-es kilométerszelvényig, a polgári csomópontig haladtak az építéssel.
2004: átadták a Görbeházáig érő szakaszt.
2006. augusztus 5.: elkészült a Nyíregyházát elkerülő szelvény.
2007. augusztus 31.: megnyílt a Görbeháza–Nyíregyháza közötti újabb 41 km-es útpálya.
2013. január 16.: birtokba vehette a forgalom a Nyíregyháza–Őr közötti 33,8 km-es szakaszt.
2014. október 10.: átadták az Őr-Vásárosnamény közötti 11,9 km-es szakasza.