Nemzetközi
VAR-atlan szituáció: meghibásodott a videobíró
A Schalke hiába vezetett két büntetővel, végül 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Manchester Citytől a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A találkozó emlékezetes pillanata volt, amikor perceken át állt a játék Nicolás Otamendi kezezése után, a játékvezető pedig a várakozást követően a videobíró alapján tizenegyest ítélt, mindezt úgy, hogy saját maga – a többi BL-meccsen tapasztalttal ellentétben – nem nézte vissza a kétes szituációt.



Az Evening Standard jelentése szerint Carlos del Cerro Grande játékvezetőnek lehetősége sem volt visszanézni az esetet, a VAR-monitorja ugyanis meghibásodott, így a játéktér mellé helyezett képernyőn semmit sem lehetett látni. A spanyol bírónak végül a VAR-személyzet rádión adott információi alapján kellett meghoznia a döntést.



A Bajnokok Ligájában működő videobírós rendszer három lépésben működik, a VAR-csapat alapvetően arról dönt, egy kétes szituáció újranézését javasolja-e a játékvezetőnek vagy sem, a bíró ezt követően megnézheti a kihelyezett monitoron a felvételeket, majd új döntést hozhat a játékszituációról.



Bár a kijelző meghibásodott, hibás döntés nem született – ezt a mérkőzés után Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere ismerte el.



Részben az első büntető körüli hercehurca miatt az első félidő végén egyébként ötperces hosszabbítás volt.



A találkozót az Otamendi kiállítása miatt mintegy 25 percen át emberhátrányban futballozó Manchester City nyerte meg, a hajrában 3–2-re fordítva.



(nso.hu)



Carlos del Cerro Grande a monitor meghibásodása miatt csak a fülére mondott információkban bízhatott (Fotó: AFP)