Megyei
Veresre tapsolták a tenyerüket az Európa-bajnokságon
Szabolcs-szatmár-beregi játékvezetők is szurkoltak a magyar labdarúgó-válogatott budapesti mérkőzésein.

Életreszóló élménnyel gazdagodott kivétel nélkül mindenki, aki a Puskás Arénában drukkolt a magyaroknak.
– Már a portugálok ellen is remekül éreztük magunkat a népes társaságunkkal. A vereség ellenére emlékezetes volt az utazás, a vonulás, a stadion miliője. Schön góljánál csak másodpercekkel később döbbentünk rá, hogy les volt, aztán hirtelen kaptunk hármat, de tudtuk: „az éjjel soha nem érhet véget” – fejtegette Veres János, a megyei első osztályú keret rutinos tagja.
A magyar-francia párharc is több mint 55 ezer érdeklődőt vonzott az aréna lelátójára.
– Nincsenek szavak... Fiola Attila góljánál igazi hangrobbanás volt. A világbajnoki címvédő ellen szereztük meg a vezetést, egymás nyakába borultunk, és hosszú percekig ünnepeltünk. Noha a második félidőben Griezmann egyenlített, az 1-1 is fantasztikus eredmény. Fergeteges volt az össznépi ünneplés, a vastaps. Mindkét mérkőzésen olyan impulzusokkal töltődtem fel, amit csak úgy jellemeznék röviden: parádés – mondta a cigánypecsenyés szendvics majszolása közben Veres János.