Megyei
Vitkai Elemér kategóriájában a világ legjobbja
Az éves összesítés szerint az 52 éves nyíregyházi sportember lett a legjobb a kategóriájában.

Spartan Race. Hét megszállott ultra-versenyző találta ki a Spartan Race nemzetközi akadályfutó versenysorozatot tizenegy esztendeje. Olyan komoly állóképességet igénylő futamokat szerveznek azóta is, amik életre szóló adrenalinfröccsöt adnak minden résztvevőnek. A nyíregyházi Vitkai Elemér is egyike a sok ezer függőnek, de ő mégis más, mint a többi: az éves összesítés tanúsága alapján kategóriája legjobbja lett a világon. Egy olyan esztendőben, amikor a koronavírus-járványhelyzet mindenbe beleszólt, mégsem törölték a teljes évadot, több rangos versenyt is megrendeztek.

– Aki bekerül a Spartan Race vérkeringésébe, választhat a sprint, a super, a beast és az ultra távok közül. Én mindegyikben évek óta megmérettetem magam, folyamatosan be akarom bizonyítani, hogy edzett, kemény, felkészült vagyok. Korábban futballkapusként minden meccs kihívást jelentett, aztán játékvezető lettem, és manapság is ennek a szenvedélyemnek hódolok a kis- és a nagypályán egyaránt.

– Amikor belevágtam a spártai próbatételbe, az motivált, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. A sikert megízlelve nőtt meg az étvágyam, és szerettem volna minél eredményesebb lenni. A lényeg az, hogy mindig kell egy inspiráló cél.Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy Spartan Race nagykövetének választottak. Három éve ötvenkét versenyen indultam el, és volt olyan hétvége, amikor háromszor is rajthoz álltam. Mit szól mindehhez a családom? Így fogadtak el.

– A mögöttünk hagyott évben a fő versenyem a szeptemberi ultra-világbajnokság lett volna, amelyet ha megnyerek, teljesülhetett volna a vágyam, a triplázás, amiről nem mondtam le. Sajnos, azEurópa-bajnokság is elmaradt, de tavaly versenyeztem Svédországban, Angliában, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában és Magyarországon. Mindenkinek összesítették az éves eredménylistáját, ebből derült ki nemrég, hogy a korosztályomban világelső lettem – jelentette ki az 52 esztendős sportember. A Pro Team tagjának összesen még öt honfitársa vallhatja magát, ő az egyedüli szabolcs-szatmár-beregi, és egyúttal rangidősnek is számít közöttük.

– Többször megkérdezték már tőlem, hogy meddig feszegetem még a határaimat? Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy Kőszegi Lajos bácsi 72 évesen is aktív részese a Spartan Race-sorozatnak, szépkorúak is indulnak szép számmal. Én munka mellett edzek, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy közel a tokaji hegy, ott meg lehet birkózni a szintkülönbségekkel. Nincs mögöttem stáb, edzői team, mindent magamnak kell megoldanom. Nem panaszkodom, hiszen szeretem a mindennapos pezsgést, és amíg vannak céljaim, és a szervezetem is engedelmeskedik, addig a Spartan Race az életemben jelentős rész.

LTL