Ma 2017. augusztus 20. vasárnap, István napja van.
Ellenőr lehet Ausztráliában
Nem mindennapi sztori Fábián Mihályé: az Ausztráliába kerülő korábbi FIFA-bíró beszélt sérülésről, megbecsülésről, kritikus pillanatokról, és azt is megpendítette, reményei szerint egyszer idehaza is hasznosíthatja a tapasztalatait.
Büszke lehet a három Eb-re
A riói döntő „visszavágóján” mutatkoztak be az Európa-bajnokságon
Cruyff csapatának EL-selejtezőjén Andó-Szabó Sándorék
Albán-izraeli párharc aktív résztvevői volt a magyar játékvezetői négyes.
Nem lesz videobíró a BL-ben
Az új évadban sem vezetik be a videobírót a labdarúgó Bajnokok Ligájában - jelentette be Aleksander Ceferin, az európai szövetség elnöke.
Múltja jó ajánlólevél volt
Interjú: Fábián Mihály egykori miskolci FIFA-játékvezetővel, aki Melbourne-ben ellenőriz és oktat
Kupadöntők: Skomina és Brych
Kihirdette az európai labdarúgó szövetség a kupadöntők küldését.
Kovács Gábor a kazahsztáni Final Four-ban
Magyar játékvezető is fújja a sípot a legrangosabb kupasorozat végjátékában.
Kulcsár Judit a BL-elődöntőben
Három magyar játékvezető közreműködésével rendezték meg a Manchester City-Oympique Lyon mérkőzést.
Kassai: Real-Bayern
A galaktikusok és a bajorok párharcának második felvonását magyar játékvezetői hatos közreműködésével rendezik meg.
Lewandowskiék vb-selejtezőjén Kassai Viktorék
Lengyelország 2-1-re nyert Montenegróban – magyar játékvezetői négyes közreműködése mellett.
Irány az U 20-as világbajnokság!
Dél-Korea ad otthont az idei U 20-as labdarúgó-világbajnokságnak, ahová magyar játékvezetői trió kapott meghívást.
PSG-Barcelona után portugál-magyar
A lengyel Szymon Marciniak lesz a Portugália-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező játékvezetője szombaton Lisszabonban.
Az örök városban vezet EL-rangadót Kassai Viktor
A továbbjutás szempontjából nyílt AS Roma-Olympique Lyon mérkőzést magyar játékvezetői hatos közreműködésével rendezik meg.
José Mourinho csapata EL-meccsén Bognár Tamásék
Magyar játékvezetői hatos a Manchester United ukrajnai Európa Liga-csoportmérkőzésén.
Magyar trió a klubvilágbajnokságon
Japánba, pontosabban Yokohamába utazott Kassai Viktor, Ring György és Tóth Vencel.
Következő oldal >>



Boldog születésnapot kívánunk!

Frindik György július 9-én lett 50, míg Rácz Tamás 33 éves,

Valu Tibor pedig július 10-én töltötte be a 27. életévét.



ÚTVONALTERVEZŐ
Indulás:
Érkezés:






szja

Motorolajok


Vasas János

Autó alkatrészek

Copyright 2010 szabolcsjb.hu Website
Website Design by PSG Design Studio
E-mail: szabolcsjbhonlap@gmail.com