Ma 2017. december 14. csütörtök, Szilárda napja van.
Példás, egyben példátlanul ritka pályafutás fejeződött be

2016-12-13 / Hírek / Hazai hírek /
Elképesztően hosszú és sikeres pályafutás ért véget Mezőkövesden. Az OTP Bank Liga 19. fordulójában rendezték a DVTK–Gyirmót összecsapást, amely egyben Kelemen Attila búcsúmérkőzése volt.

Oszd meg másokkal:

 Az egri illetőségű játékvezető-asszisztens 1990 júniusában szerezte meg a játékvezető vizsgát, és 1996-ban lett megyei I. osztályú játékvezető. Egy év múlva már NB III-as találkozókon fújta a sípot, 1999-ben pedig az országos asszisztensi keretben találta magát. 2000. május 27-én bemutatkozott az NB I-ben: az Újpest–Vác összecsapáson Jenei Károly társaságában segítette Puhl Sándor munkáját. 2004-ben lett FIFA-asszisztens. A Kassai-Erős-Kelemen meghatározó team volt abban az időben. Összesen negyvenkettő nemzetközi mérkőzés fűződött Kelemen Attila nevéhez. Pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzése a 2004-es Eb-t megelőző Portugália–Anglia válogatott összecsapás volt. Összesen 227 NB I-es és 227 NB II-es, valamint 53 NB I/B-s találkozón működött. Emellett 50-szer volt tartalék játékvezető a honi élvonalban, 53 országos Magyar Kupa-fellépés valamint 45 Ligakupa párharc során volt zászló a kezében. 2012-ben Magyar Kupa döntőn (Debrecen – MTK) lengetett, 2013-ban Szuperkupa-finálén (Győr – Debrecen) és Amatőr Kupa (korábban Szabadföld) döntőn is lengetett. Két alkalommal küldték Ligakupa döntőre, kétszer pedig a Fradi-Újpest derbin is tevékenykedett. Elsőként (többek között Farkas Ádám és Varga Gábor társaságában) volt szerencséje tesztelni hivatalos körülmények között a hat játékvezetős rendszert. A labdarúgástól nem szakad el véglegesen, hiszen 2010 nyarától tölti be az MLSZ Heves Megyei Igazgatóság JB elnöki tisztjét. . A búcsúmeccs érdekessége, hogy a játékvezetői team hat tagjából öten Heves megyeiek. A játékvezető Farkas Ádám, akinek munkáját Kelemen Attila mellett Varga Gábor segítette asszisztensként. Szert Balázs volt tartalék-játékvezető, míg az alapvonalaknál Ducsai József (első NB I-es mérkőzése lesz) és Solymosi Péter tevékenykedett.


 



ÚTVONALTERVEZŐ
Indulás:
Érkezés:






szja

Motorolajok


Vasas János

Autó alkatrészek

Copyright 2010 szabolcsjb.hu Website
Website Design by PSG Design Studio
E-mail: szabolcsjbhonlap@gmail.com