Ma 2018. augusztus 17. péntek, Jácint napja van.
Sokat ért a játékvezető lélekjelenléte

2018-06-05 / Hírek / Megyei hírek /
Török Gergő is pályára lépett a hétvégén a Csengersima ellen. Önmagában ebben nincs semmi extra, viszont a nyírmeggyesi játékos már ennek a ténynek is örülhet, hiszen nemrégiben olyan történt vele, amit soha nem felejt el. A Jánkmajtist fogadták a megyei

Oszd meg másokkal:

 – Közel álltam az esethez. Már a földet érés előtt láttam, hogy nagy a baj, ráadásul a játékos hasra esett. Eszméletlenül rogyott össze. Azonnal megszakítottam a játékot, és hozzáláttam az életmentéshez. Nem kapott levegőt, ezért stabil oldalfekvést alkalmaztam – emlékezett vissza a történtekre Lövei Tamás. – A nyári játékvezetői edzőtáborban volt egészségügyi előadás, amikor Homonai Péter kollégánk magyarázta el és mutatta be szemléletesen: mi a teendő ilyenkor? Hirtelen bevillant mindaz, amire felkészített bennünket, ezért nem estem pánikba. Legalább húsz perc eltelt, amíg megérkezett a mentő, addig állt a játék és vártunk. Az eset súlyossága miatt természetesen kiállítottam a vendégjátékost, aki vétlen volt, de nem tehettem mást. A játékost benn tartották a kórházban megfigyelés alatt, és ahogy hallom, újra játékra jelentkezett. Ez a bajnoki már csak amiatt is emlékezetes, hogy még egyszer ki kellett hívni a mentőt, mivel az 57. percben olyan vállsérülést szenvedett Batizi-Pócsi Norbert, ami ellátásra szorult. Mindkét csapat emberhátrányban fejezte be a találkozót egy-egy piros lap miatt, végül a Nyírmeggyes nyert 1-0-ra. 

Lövei Tamás hajdanán az NYVSC-Szabolcs Gabona férfi röplabdacsapatának gyúrója volt, előbb alsóbb osztályban igazolt labdarúgóként járta a pályákat, majd játékvezető lett. A lélekjelenlétének nagyban köszönhető, hogy a nyírmeggyesi játékos szerencsésen megúszta az ütközést, és újra hódolhat a hobbijának.
LTL       


 



ÚTVONALTERVEZŐ
Indulás:
Érkezés:






szja

Motorolajok


Vasas János

Autó alkatrészek

Copyright 2010 szabolcsjb.hu Website
Website Design by PSG Design Studio
E-mail: szabolcsjbhonlap@gmail.com