Ma 2017. augusztus 20. vasárnap, István napja van.
Ellenőr lehet Ausztráliában

2017-08-01 / Hírek / Nemzetközi hírek /
Nem mindennapi sztori Fábián Mihályé: az Ausztráliába kerülő korábbi FIFA-bíró beszélt sérülésről, megbecsülésről, kritikus pillanatokról, és azt is megpendítette, reményei szerint egyszer idehaza is hasznosíthatja a tapasztalatait.

Oszd meg másokkal:

 

Eltűnt a szemünk elől. Fábián Mihály 35 esztendősen, tavalyelőtt hagyott fel a játékvezetéssel, a korábbi FIFA-bíró jelenleg játékvezetői ellenőrként tevékenykedik Ausztráliában.

 

 

 

„Tavaly nyáron sikeresen felvételt nyertem egy sportmenedzseri iskolába, ahol azóta is tanulok – mondta Fábián Mihály. – Szeptemberben érkeztem Melbourne-be, ahol régi ismerőseim élnek, szóval a kezdetektől nem voltam egyedül. Szerencsére a tanulás elég jól megy, hamarosan újabb diplomával leszek gazdagabb. Rövid idő alatt rengeteg ismerősre, barátra tettem szert, ebben az is sokat segített, hogy bekapcsolódtam a helyi játékvezetésbe is. Nagyon jól érzem itt magam!”

 

„Játékvezetői ellenőrként tevékenykedek Victoria állam legmagasabb szintű bajnokságaiban, a kétezertizenhetes idényben már csaknem ötven mérkőzésre kaptam felkérést. Megtiszteltetés, hogy július ötödikén én voltam a játékvezető-ellenőre Victoria állam kupadöntőjének, a Dockerty Cupnak. A közelmúltban meghívást kaptam az Ausztrál Labdarúgó-szövetségtől egy júliusi, kétnapos ellenőri kurzusra.”

 

 

 

„Sikeresen vettem az akadályt, így újabb kapu nyílt ki előttem, ugyanis bekerültem abba a huszonnégy tagú országos ellenőri keretbe, amit célként tűztem ki magam elé. Így Ausztrália professzionális bajnokságában, az A-League-ben tevékenykedhetek játékvezető-ellenőrként, ami óriási szakmai siker. Több alkalommal oktatásokra is felkértek, amelyeket nagyon szívesen vállalok el. Akik ismernek, tudják, mindig imádtam a szabályokkal foglalkozni, segíteni a fiatal játékvezetőket, előadásokat tartani.”

 

Fábián Mihály természetesen nagyon rosszul élte meg, hogy sérülés miatt kellett a fiók mélyére tennie sípját, és arról beszélt, mennyire volt nehéz feldolgoznia, hogy emiatt kellett abbahagynia a pályafutását.

 

„Az elmúlt években nagyon sok embert próbáló esemény történt velem. Az aktív játékvezetés befejezése volt a mélypont… Senkinek sem kívánom azt az érzést, amikor élete hivatását kell feladnia. Sajnos a lábam már nem volt alkalmas nagyobb terhelésre, ezt a legnehezebb elfogadni. Az utolsó időszakban már rendszeresek voltak a sérüléseim. A karrierem során akadtak kritikus pillanatok a pályán és azon kívül is, de talán mindegyik közül ez volt a legnehezebb.”

„Döntenem kellett, és úgy éreztem, ez már nem csak magánügy. Nem tudtam fizikailag maximálisan felkészülni, ez pedig nem lett volna fair sem a csapatokkal, sem a társaimmal szemben. Fájdalmas volt, de kimondtam, befejezem.”

 

Kérdés, a tudására miért nem tartanak idehaza igényt.

 

„Nem szeretnék ezzel a kérdéssel foglalkozni. Nagyon jól érzem magam Ausztráliában, csodálatos közegbe kerültem. Úgy érzem, itt emberileg és szakmailag is megbecsülnek, támaszkodnak a véleményemre, lehetőséget adnak. Hiszek abban, ha valaki kitartó, szakmailag felkészült, és mindig kész tanulni, előrébb juthat. Előre próbálok tekinteni, és folyamatosan képzem magam, mert a tapasztalat szorgalom nélkül semmit sem ér. Remélem, egyszer a magyar játékvezetésben is hasznosíthatom az itt szerzett tapasztalataimat.”

 

(www.nso.hu)




Boldog születésnapot kívánunk!

Frindik György július 9-én lett 50, míg Rácz Tamás 33 éves,

Valu Tibor pedig július 10-én töltötte be a 27. életévét.



ÚTVONALTERVEZŐ
Indulás:
Érkezés:






szja

Motorolajok


Vasas János

Autó alkatrészek

Copyright 2010 szabolcsjb.hu Website
Website Design by PSG Design Studio
E-mail: szabolcsjbhonlap@gmail.com