A csúcsrangadó volt a 80. NB I-es mérkőzése - beérte Hajdót

Karakó Ferenc kerek számhoz érkezett a Videoton-Ferencváros összecsapás alkalmával.

2021. szeptember 24.

Uzuni történelmi hat gólját testközelből látták

A harmadik fordulóval folytatódott a labdarúgó MOL Magyar Kupa, melybe most kapcsolódtak be az OTP Bank Liga csapatai.

2021. szeptember 17.

Ritkaság: Sipos Jenő a síposokról nyilatkozott

A játékvezetők szempontjából is fontos a videobíró bevezetése a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője szerint.

2021. július 28.

Felkészülten várják a bajnoki rajtot Takács Jánosék

Hárman képviselték Szabolcs-Szatmár-Bereget az országos labdarúgó-játékvezetői keret edzőtáborában.

2021. július 26.

A júliusi idényrajton már alkalmazzák a videobírót

Vasárnap délután véget ér a magyar játékvezetők képzése, ezzel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által előírt összes követelménynek megfelel a magyar szövetség (MLSZ), így július végén, az NB I következő idényének rajtján elkezdődhet a videobíró-rendszer (VAR) alkalmazása.

2021. június 27.

Korrektív tréner lett a korábbi játékvezető

Kondás Elemér érkezésével megújult a szakmai stáb is a másodosztályba zuhant Diósgyőr első csapatánál.

2021. június 16.

Bódi Csaba: A mi Sanyink

Amit Puhl Sándor tett le az asztalra, az megmarad az örökkévalóságnak.

2021. május 27.

A játékvezetés hazai ikonja volt

Hármas sípszó: véget ért a mérkőzés. A közismert labdarúgó-játékvezető, Puhl Sándor, az 1994-es világbajnokság és az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőjének dirigense immár az égi pályákon bíráskodik. Csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetség tette közzé, hogy 65 esztendős korában elhunyt a játékvezető bizottság alelnöke, aki sok szállal kötődött Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez is.

2021. május 20.