Megyei
A szakvezetőknél Goneth Béla az év játékvezetője 2024-ben
A vármegyei foci díjátadó ceremóniáját szerda este rendezték meg Nyíregyházán.

Az elmúlt évekhez hasonlatosan ismét a márciusi szezonkezdet után díjazta az elmúlt naptári év legjobbjait a Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Igazgatósága. Az esemény a tizes szám jegyében telt, hiszen az immár tizedik alkalommal megrendezett díjátadó gálán tíz kategóriában osztottak ki elismeréseket, mutatjuk 2024 legjobbjait a vármegyei fociban.

Presztízs a vármegyei fociban

– 2015-ben volt az első olyan díjátadónk, amikor az előző naptári év legjobbjait díjaztuk egy külön rendezvényen. Ez már azelőtt évekkel érlelődött bennünk, hiszen más sportágakban, más szövetségeknél ez egy bevett dolog volt. Jól fogadták a csapatok és úgy veszem észre, hogy egyre inkább várják ez a rendezvényt, igen nagy presztízse lett az esztendők alatt – mondta portálunknak Kvaka Árpád vármegyei igazgató.

Az eseményen Dr. Szalacsi Árpád, az Igazgatóság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd a lényegre tértek a szervezők, gazdára talált a tíz kategória díja. A legjobb játékosnak 2024-ben az Újfehértó SE csapatkapitányát, Pallai Gergőt választották, aki évek óta megbízható, jó teljesítményt tesz le az asztalra , nem véletlen, hogy szinte valamennyi évadban a legjobbak között végez a csapat a vármegyei élvonalban. Pallai egyébként tősgyökeres újfehértói, a focit is a városban kezdte két évtizede, felnőtt pályafutása során pedig Tiszavasváriban és Mándokon is megfordult.

Az év utánpótlás játékosa Bertók Márk lett. A 18 éves nyíregyházi nevelésű játékos 2024-ben több mint harminc mérkőzésen lépett pályára az NB III-ban a Spartacus II. és a Tiszafüred színeiben.

Az év felnőtt csapata a tavalyi évben a vármegyei I. osztály élén záró Tarpa lett, az év férfi felnőtt edzője címet Kocsis János érdemelte ki, a Szabolcs-Szatmár-Bereg labdarúgásáért Dr. Szabolcsi József-díjat pedig Végh Endre vette át. A legjobb játékvezetői díjat ötödik alkalommal osztották ki, amelyet ezúttal is az adott naptári évben a vármegyei I. osztályú felnőtt bajnokságban vezetőedzőként dolgozó szakemberek szavazatai alapján ítéltek oda. Az elismerést ezúttal Goneth Béla kapta.

2024 díjazottjai a Vármegyei Labdarúgó Díjátadó Gálán:

  • Pallai Gergő (Újfehértó SE) - 2024 év legjobb férfi labdarúgója
  • Bertók Márk (Spartacus 1928) - 2024 év legjobb utánpótlás labdarúgója
  • Tarpa SC - 2024 év legjobb férfi labdarúgó csapata
  • Fehérgyarmati DFSZSE U19 - 2024 év legjobb utánpótlás labdarúgó csapata
  • Balmazújvárosi FC – 2024 év legjobb női egyesülete
  • Kocsis János (Mándok VSE) - 2024 év legjobb férfi felnőtt edzője
  • Kiss Miklós (Filo SE) - 2024 év legjobb utánpótlás edzője
  • Goneth Béla - 2024 év legjobb játékvezetője
  • Szilágyi Norbert - 2024 év aktívája - Kocsis Sándor díj
  • Végh Endre - Szabolcs-Szatmár-Bereg labdarúgásáért – Dr. Szabolcsi József díj – 2024

forrás: szon.hu