Futsal
Goneth Béla felkerült a futsal NB I-es keretbe
A 2024 téli országos futsal edzőtábor végén jelentették be, hogy mostantól a legmagasabb osztályban fog szerepelni.

Mint minden évben, így 2024-ben is a rájátszás előtti időszakra esett az MLSZ JB országos futsal edzőtábora, ahol az NB I-es és NB II-es játékvezetők és természetesen az ellenőrök is részt vesznek. Február 9-én Telkiben fizikai teszttel kezdődött a program, majd szombaton és vasárnap szabályalkalmazási előadások, videóelemzések, szabályismereti- és videótesztek vártak a résztvevőkre. Minden feltétel adott volt, hogy a futsal játékvezetők a lehető legjobb formában kezdjék meg az első- és másodosztály rájátszásos szakaszát. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét Szilágyi Norbert, Takács Ákos (NB I.) és Goneth Béla (NB II. képviselték).

Az edzőtábor utolsó részében ismertették a keretekben történt változásokat. Ekkor jelentették be, hogy a 2023/2024-es bajnokság tavaszi szezonjától az MLSZ JB Futsal NB I-es játékvezetői keretébe került Goneth Béla, így három főre bővült a szabolcsi élvonalbeli keret.

Béla 2018-ban tett futsal játékvezetői vizsgát a megyében, 2020-ban már vezetett NB II-es mérkőzést, és 2021-től az országos keret tagja. Most pedig egy jelentős mérföldkőhöz érkezett, hiszen a jövőben a hazai futsal legjobb játékosainak a meccsén fog vezetni.

Gratulálunk és sok sikert kívánunk!